Album: Lustration (2009)

Enuma Elis

Kezdetben semmi sem létezett. Sem tér, sem id?, sem valóság, sem jel, sem lét, se nemlét. Ebb?l keletkezett minden, ami látható és tapintható.

Az els? istenpár a tizenharmadik égben lakott, amelynek keletkezésér?l senkinek nem sikerült semmit megtudnia.

A sötétség Szele, a Lélek lebegett az ?siszap felett örökt?l fogva.

Legel?ször ama helyen a Föld felett kiterjedt köd volt, és ott volt a Nagy Szellem és az eget megtartotta magának, mid?n az Ég még nem volt megnevezve, s alant a föld sem viselt nevet. Sötétség volt a mélység felett, és ?k a vizek felett lebegtek mert kezdetben nem volt sem ég, sem föld, sem él?k, sem holtak nem voltak még.

Az alkotó és a romboló elemek is dermedt tétlenségben nyugodtak.

Mígnem megparancsolták a víz felett lebeg? párának, hogy emelkedjék a magasba, mert a Világéjszaka sötét szájának bömbölése hangzik a viharban s a mindent elborító, mozdulatlan tenger ölén fekszik. És az ? ereje emelte a vizeket az Ég felé.

Feje fölött vagyon az Ég, lábai lant pedig az Alvilág, mint tímár a b?rt, feszítette ki a földet színe el?tt, a határtalan semmibe s nem mutatkozott senki ember fiának, pedig a ?határtalan id?? már elmerült a sötétségben, amikor még nem volt homok, se tenger, és hideg habok sem mosták a földet, mert az még nem terült, se fölöttünk ég, nyílt varázsnyiladékban, f? nem feslett akkor még.

A kezdet még nem kezd?dött akkor, az id? még nem múlott és csak a ködöT ölelték magukba ?k, elveszve a térben; mindenütt jelen de mégis sehol, el?rekészített gondolatból alkotva, szerelmes gerjedelemb?l lényük iránt, önmagukkal közösülve megszülték a Vágyat. A Vágy továbbá szülte magából és övéib?l a szellemeket, a halandó lényeket, a lelkeket mind, a kiterjedt Földet és az Eget; alakította a Napot, ellenével a Holddal együtt, s a csillagokat, hogy nézzék harcukat melyeT arany és ezüst vértjükben vívnak, mint örökös ellenségek.

Hatalmas fénnyé alakult át minden; érzékeny, szeret? fényé fent, alant pedig szörny?, szomorú sötétségé, benne b?zl?-iszappal, mely hánykolódott, mozgott és kimondhatatlanul füstölt. A fentiek közül némelyek közösülve egymás között nemzették és szülték a bolygókat, melyeket egyenletes pályájukra állítottak. Kiokádták a csillagok sokaságát, és meghatározták, hogy honnan mosolyogjanak az atomokra, melyek a vágy által vonzódni kezdtek egymáshoz.

Némelyek hatalmas szelet bocsátottak a vizek fölé, hogy az el?rekészített világosságban er?sen szétfolyanak messze vidékig, helyet adva a b?zl?-iszapnak, hogy szigetekbe csoportosuljon ? és befogadva a Szót, világot teremjen ? melyeknek partjait egyaránt hideg, meleg és langyos habokkal öblítik s amelyek elválasztják a nagy vizeket a kicsikt?l, az édeseket a sósaktól, mélyeket a sekélyekt?l.

Némelyek közülük pedig áldott magjukat a szigetekre szórták, nagyokra kicsikre egyaránt, vagy a vizekbe, nagyokba kicsikbe, édesekbe sósakba, mélyekbe ugyanúgy mint a sekélyekbe, hogy azok is szüljönek.

Némelyek csikorgó lángokat csapattak felfelé az iszap közül, perzselve a vizet maguk körül, kitolva a leveg?-eget az ?r és a felszín közé nagyon magasra, hogy ott lenyugodva boltozatként, lencséül szolgáljon a végtelenbe terül? id?nek.

Mások pedig megtermékenyítették a földet akaratukkal a Szó által, és az zöld füvet hajtott, ahol alkalmas talajt talált. Fák sarjadtak, melyek zamatos gyümölcsöket termettek belsejükben csírázó maggal, hogy az örök körforgásban sokasítsák magukat.

Némelyek a természet lefelé törekv? elemeib?l megformázták az állatokat. A madarakat a leveg?ben, a halakat a vízben, a egy- és többlábúakat, valamint a csúszómászókat a földön engedték szétszéledni, hogy melyik-melyik ösztöne szerint keresse meg a neki való helyet. És ?k termékenyek voltak.

Akkor pedig az Egy Szellem ? az els? Értelem mindegyik felett ?, a lefelé törekv? elemekt?l azon nyomban felemelkedett a tiszta térségbe, mely keletkezett, így a természet lefelé törekv? elemei indítóok nélkül maradtak, mint puszta anyag. Majd a hatalmat adott a Fény daimonnak, hogy felismerje az ember-ideát, és megteremtse mandragóra gyökérb?l a porhüvelyt, amelybe újabb Értelmet és életed ad: a mindenek Névadóját, aki a csillagok sokaságából felismeri Sorsát, és mozgásukból meghatározza az id?t, aki minden teremtmény felett Lelket, Értelmet és szabad akaratot kap.